Iskolai könyvtári élet az első félévben

Iskolai könyvtári élet az első félévben

Az iskolai könyvtár egész tanévben szeretettel várja a diákokat.

Két kényelmes fotellel gazdagodtunk, ami a gyerekek kedvenc helye lett. Délutáni szabadidejükben a felsős tanulószobások szívesen jönnek be a könyvtárba olvasgatni, társasjátékozni. Elkezdtük hallgatni Roald Dahl Charlie és a csokigyár című hangoskönyvét néhány érdeklődő tanulóval. Az első négy fejezet meghallgatása után Kahoot kvízzel tesztelhették, mennyire emlékeznek a történetre.

A könyvtárban nagyon sokszor van tanóra, emiatt nehéz a könyvtári foglalkozásoknak időpontot találni, de amikor sikerül, az alsós osztályok is nagy örömmel jönnek. IIyenkor ismerkednek a könyvtári szabályokkal, tanulnak arról, hogyan lehet a könyvtárban eligazodni, és kölcsönöznek is.

A tanulók nemcsak az iskolai könyvtár könyveiből választhatnak, hanem a városi könyvtár könyvei közül is. Immár 6 éve működik sikeresen az együttműködésünk a Halis István Városi Könyvtárral. Az iskolánk városi könyvtárosa Benke Dániel, aki rendszeresen hoz könyveket a városi könyvtárból a gyerekeknek, amelyeket nálunk lehet kikölcsönözni. A városi könyvtárosok kifejezetten iskoláknak szóló programajánlatot is összeállítottak, és egy-egy alkalomhoz is kínálnak foglalkozásokat, ilyen volt ebben a tanévben a magyar népmese napjára, a téli ünnepekre hangoló és az élő baglyos foglalkozásaik, amelyeken iskolánk több osztálya is részt vett.

Októberben a 3.b osztályosoknak Benke Dániellel közös papírszínházas előadást tartottunk. Véronique Massenot A nagy hullám című művét mutattuk be. A történet nagyon megérintette a gyerekeket, élményeiket csodaszép rajzokon örökítették meg.

A 2. osztályosoknak megrendezett könyvtári mesedélután hétpróba formájában zajlott, mindkét másodikos osztályból 3, négyfős csapat vett részt (24 fő). A foglalkozáson óriási segítséget nyújtott három 6.b osztályos tanuló: Bencze Balázs, Kerekes Máté és Süle Zselyke.

November 29-én az Országos Széchényi Könyvtárban került megrendezésre „Könyvtárak együtt az olvasásért” címmel a Könyvtárostanárok Egyesülete és az OSZK közös szakmai napja. A program során többféle könyvtártípus és az iskolai könyvtárak együttműködési lehetőségei kerültek előtérbe mind a plenáris előadásokon, mind az 5 szekcióban folyó megbeszéléseken, amelyek közül az egyik (a városi könyvtár és iskolai könyvtár) műhelymunkájának vezetésére kért fel a KTE engem és Benke Dánielt.

Változatos szakmai programok után 3 perces teachmeet formájában mutattuk be jó gyakorlatunk lényegét, amit később a műhelymunkában volt alkalmunk részletesen kifejteni. Szerettük volna a résztvevőkkel közösen gondolkodni arról, hogy ez a program hogyan valósítható meg más településeken, hogyan fejleszthető tovább. Remélem, sikerült átadnunk, milyen jó dolog, ha megtapasztalhatjuk, hogy „senki sem különálló sziget” (ezt az idézetet választottuk műhelymunkánk mottójaként).

Megtiszteltetés és nagy élmény volt számunkra, hogy aktívan részt vehettünk ezen a tartalmas rendezvényen, abban a gyönyörű könyvtárban, ahol a magyar és magyar vonatkozású írott kulturális örökséget őrzik.

Decemberben Benkéné Osvald Éva, a városi könyvtár könyvtárosa az 5. osztályosoknak az ókorban játszódó, illetve ehhez a korszakhoz kapcsolódó kortárs ifjúsági könyveket hozott és ajánlott. Ezeket a könyveket is ki lehet kölcsönözni az iskolai könyvtárban. Ugyancsak decemberben a kalandvágyók könyvtári szabadulószobás játékban vettek részt. Szerencsére megtalálták a könyvtár kulcsát, így sikerült kiszabadulniuk. Aki lecsúszott az élő szabadulószobáról, két digitális szabadulószoba feladványait oldhatta meg tabletek segítségével.

Szántóné Izsa Melinda

könyvtárostanár

A DIGITÁLIS SZABADULÓSZOBÁKAT KI LEHET PRÓBÁLNI ITT:

Deák Ferenc és az elveszett zsebóra (a Deák Ferenc Megyei Könyvtár játéka)

Kapcsolódó galéria

Iskolai könyvtári élet az első télévben

Pályázatok