Történelem szakkörös tanulmányi kirándulás

Történelem szakkörös tanulmányi kirándulás

Iskolánk felső tagozatos 5-6-7.osztályos, történelem szakkörös tanulói május 15-én tanulmányi kiránduláson vettek részt Budapesten.

A délelőtt folyamán ellátogattunk a Szépművészeti Múzeumba, ahol „Az Öröklét Őrei-Az első kínai császár agyagkatonái” című kiállítást néztük meg, s egy feladatlap segítségével önállóan kutatták, fedezték fel a gyerekek a cseréphadsereg titkait. A tárlat legnagyobb részét az első kínai császár, Csin Si Huang-Ti sírkertjének világhírű leletei, többek között a terrakotta hadsereg katonái töltik meg. Lenyűgöző élmény volt, amikor a leletek színes megvilágításban, kínai zenére mutatták meg eredeti mivoltukat.

Egy finom ebéd után Vajdahunyad várában toronytúrán vettünk részt, ahol az Apostolok tornyát és a Kaputornyot és az Ostromfolyosót is felfedeztük idegenvezetőnk segítségével.  A segesvári óratornyot megidéző Apostolok tornya 150 lépcsőfok megmászása után tárta elénk Budapest körpanorámáját. Láthattuk a Gellért-hegyet, a budai várat, a Szent István Bazilikát, de a Vajdahunyadvár épületének olyan részeit is, amelyek máskülönben rejtve maradnak a látogatók előtt.

Egy különleges élményben is részünk volt: Vajdahunyad várának udvarán találkoztunk Trillamanóval, Zathúreczky György művészúrral, aki a Kavics Társulat vezetőjeként játékos-zenés produkciójával elkápráztatott és megnevettetett bennünket. Jó volt látni a gyerekek önfeledt nevetését és közreműködését a produkciókban. A „Megy a Gőzös Kanizsára” című dalt is közösen énekeltük.

Programunk zárásaként megmozgattuk a gyerekeket, jót játszottunk a Városligeti Nagyjátszótéren.

A kirándulás mindannyiunk számára tartalmas és élményekben gazdag napot jelentett. A látogatott helyszínek és az interaktív programok hozzájárultak ahhoz, hogy a történelem tantárgy szerethető legyen és közelebb kerüljön a gyerekekhez és a tanulás maradandó élménnyé váljon.

Kísérő pedagógusok: Budáné Józsa Szilvia, Szabó László és Czeglédiné Dániel Georgina.

 

Kapcsolódó galéria

Történelem szakkörös tanulmányi kirándulás

Pályázatok