Szeptemberi boldogságórák a 3.a-ban

Szeptemberi boldogságórák a 3.a-ban

Szeptember a hála hónapja.

Idén az etika óra mellett Boldogságóra szakkörön is foglalkoznak ezzel a programmal a gyerekek Illésné Kun Hajnalka tanítónő vezetésével.

„Első, alakuló szakkörünk egyben névadó alkalom is volt. Egy közös kézlenyomatos plakát készítése közepette a gyerekek Kuckó nevet adományoztak ezeknek az alkalmaknak. Egy Kuckó, ahol együtt lehetünk szabadon, kötetlenebbül, értékes pillanatokat élhetünk át, mely még közelebb visz minket egymáshoz.

Szeptember a hála hónapja. A hála szó jött ki a betűrejtvényekből. Kirakták ezt a kifejezést ceruzákból, s különböző tárgyakból. Rengeteget beszélgettünk e témában, hogy ki kinek lehet hálás, milyen boldogságot okoz a hála, s csillogó szemekkel, piros arccal ömlött belőlük a sok kedves történet.

Ajándékok sorát készítették el a hálájuk jeléül, pl. szívet színeztek, hálaszőlőbe írták a neveket, akinek nagyon hálásak. Hálakövet festettek, titokban hazavitték.

Feldolgoztuk  A kis bicebóca történetét, s megbeszéltük ő mit érezhetett. Ki miben segített volna neki. Ezért a kisgyerek hálás lehetett.

Kirándultunk Leviék birtokán, csodálatos környezetben Nagyrécsén fantasztikus napot töltöttünk el, amiért mi nagyon hálásak vagyunk mindannyian.

Zalaegerszegen a Lázár Ervin program keretén belül a Hevesi Sándor Színházban Békés Pál – Várkonyi Mátyás A félőlény című zenés mesejátékát néztük meg, s ott átélhettük a jó és a rossz harcát. S megértették, hogy  meg lehet maradni jónak ebben a nehéz világban is. Nagyon jó gondolatébresztő volt ez az előadás. Másnap sokat beszélgettünk róla.

Kiss Kármen tanárnő kiállítása is nagyon tetszett a gyerekeknek, a művészet az egyik legnagyobb örömforrás. Hálásak vagyunk a csodálatos képekért! Az osztály kiemelkedő a rajz tantárgy területén, sok örömet adunk alkotásaikkal egymásnak.

Első alkalommal voltunk közösen az iskolai könyvtárban, nagyon boldogok voltak, hogy ők is kölcsönözhetnek már könyvet.

A sok beszélgetés, játék, az együtt töltött idő, nagy erővel bír, jó közösségformáló. Igazán tartalmasan telt az első, őszi hónapunk. Fontosak ezek az alkalmak. Erősítik közösségünket, egymáshoz való viszonyainkat. S megerősítettük az egyik legfontosabb örömforrást mindenkiben, a hálát."

Illésné Kun Hajnalka

 

Kapcsolódó galéria

Szeptemberi boldogságórák a 3.a-ban

Pályázatok