Megemlékezés a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja alkalmából
A Holokauszt Nemzetközi Emléknapja január 27- e. 1945-ben ezen a napon szabadította fel a szovjet hadsereg az auschwitzi koncentrációs tábort.
„Az emlékezés az, ami formál és tanít bennünket!”
Iskolánk és a Halis István Városi Könyvtár évek óta szoros együttműködést ápol, s az emléknaphoz kötődően közös szervezésben emlékező előadásra került sor. Benke Dániel, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója felvezető beszédében hangsúlyozta az emlékezés fontosságát, arról beszélt, hogy mennyire fontos az áldozatok iránti tisztelet és az őszinte szembenézés. Az esemény célja az volt, hogy a diákok mélyebb ismereteket szerezzenek a holokauszt történelmi hátteréről, valamint megértsék az emlékezés, a tisztelet és a felelősségvállalás fontosságát.
Iskolánk történelem szakos pedagógusa, Budáné Józsa Szilvia tartotta az előadásokat, hiszen a közelmúltban egy továbbképzésen és tanulmányúton vett részt a mauthauseni és a guseni táborokban. Előadásában kitért a holokauszt értelmezésére, valamint az általa elmondott személyes történetek emberközelivé tették a történelmi tényeket, kiemelve azt, hogy mennyire fontos ez emberileg, erkölcsileg és társadalmilag egyaránt.
A rendezvény csendes, elmélyült hangulatban zajlott, és lehetőséget adott a résztvevőknek a kérdésfeltevésre és a közös gondolkodásra. Az előadás méltó módon járult hozzá a megemlékezéshez, és felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt eseményeinek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy hasonló tragédiák a jövőben ne történhessenek meg.

