Júniusi boldogságórák (2.a)

Júniusi boldogságórák (2.a)

A júniusi téma a "fenntartható boldogság".

Mintegy összegezzük a tanév örömeit, bánatait, feladatait, sikereit, a bejárt közös utunkat, a sok összekovácsoló élményt, ami minket egy szeretetteljes közösséggé tesz. Minden egyes dologgal közelebb kerülünk egymáshoz.

Ez a tanév is, mint minden év 10 témát ölel fel, mely minden évben ugyanabban a sorrendben következik, az előző évre épül. Ezek mind boldogságfokozó technikák, melyek elsajátítása közelebb visz boldogulásunkhoz, s egymáshoz. Az utolsó téma mindig a fenntartható boldogság, mely lezárja bejárt közös utunkat.

Íme néhány boldog, meghitt júniusi emlékünk:

  • A zene nagyon fontos örömforrás. Közösen részt vettünk a zeneiskolába csalogató interaktív bemutatón. Sokan kedvet kaptak a zenéléshez.
  • A csodálatos pedagógus napot hálásan megköszöntem osztályomnak. S természetesen  tanító társam meglepetéséről sem feledkeztünk meg. Öröm volt látni a sok boldog, csillogó szemet a titkos készülődésünkben.
  • Rajzainkkal már a nyár örömeit vetítettük előre.
  • Ebben a hónapban több idő jutott a közösségre, a közös élményekre.
  • Együtt építettünk, filmet néztünk, fagyiztunk, sőt csodálatos osztálykirándulásunk is volt.
  • Sportnapon, gyereknapon, rajzversenyen vettünk részt.
  • Elkészült közösen a VAKÁCÓ felirat a táblára és az ablakunkra is.
  • A bizonyítványosztás meghitt pillanataiban elbúcsúztunk  szomorú szívvel 2 társunktól.

Az utolsó 2 hónap nagyon nehéz volt számunkra, de a nehézségek együttes átvészelése sok erőt adott mindannyiunknak és mélyebb szálakat alakított ki köztünk.

Hálával tartozom az osztályomnak, a szülőknek és tanító társamnak, hogy ilyen sok pozitív energiát tudtunk egymásnak adni ebben a nehéz időszakban.

Illésné Kun Hajnalka

Kapcsolódó galéria

Júniusi boldogságórák (2.a)

Pályázatok