Februári boldogságórák (3.a)

Februári boldogságórák (3.a)

Februári témánk: A megküzdések hónapja

Illésné Kun Hajnalka tanítónő beszámolója:

Küzdelmeinket napi szinten megéljük. Ezt a témát különböző módon dolgoztuk fel, a téma köztünk él. A hónap során lelkileg sokat töltődtünk, fejlődtünk a megélt élmények segítségével.

  1. Igazi versenyek zajlottak ebben a hónapban. Sok győztesünk is lett. Olivér ismét első lett úszásból. Kristóf az erősek versenyén 4. lett. Marci megnyerte a Nyelvész verseny első fordulóját.
  2. Szófelhőbe gyűjtöttük a küzdelmeinkkel kapcsolatos szavakat. A gyerekekből csak áradt a sok gondolat.
  3. Tudatosan figyelemfejlesztés miatt többször játszottuk a Csapj az asztalra! játékot, amit nagyon kedvelnek a gyerekek.
  4. Sajnos egy kis társunk nagyon beteg, folyamatosan érdeklődünk felőle, rajzokat is küldtünk neki postán, hogy lássa, mennyire várjuk. Nagyon szorítunk neki, sokat gondolunk rá. Remélem, sikerült örömet szerezni neki!
  5. Óriásposzter kirakásával elevenítettünk fel egy szép őszi emlékünket.
  6. Csodálatos farsangi napot töltöttünk el együtt, melyen sokat játszottunk, versenyeztünk, feladatoztunk. Sőt, a fiúk leküzdve gátlásaikat, táncolva mulattak!
  7. Legfontosabb témánk a csúfolódás volt. Ezt remélhetőleg alaposan meg tudtuk beszélni. Kinek hogy esik, milyen károkat okozhatunk. S hogy lehet ezt a problémát megoldani.
  8. Vers- és mesemondó versenyekre is készülünk, aminek hosszadalmasabb küzdelmei, állomásai vannak.
  9. Legkedveltebb tevékenységük a kevés kis szabadidőben a közös várépítés, egymással összhangban.
  10. Megismerték a paralimpia fogalmát. Filmet néztünk ilyen versenyről. Olvasás órán ezzel kapcsolatos szöveget dolgoztunk fel. Közben nagyon sokat beszélgettünk, nagyon megérintette őket ez a téma. Különösen azokat, akik maguk is már versenyeznek.
  11. Sajnos a betegségek, a Covid a mindennapi életünk még mindig. Folyamatosan segítjük az otthoniakat, kapcsolatban vagyunk velük. Ennek kapcsán dolgoztuk fel Szabó Lőrinc A rádió című versét, ami szintén egy beteg kisfiú küzdelméről szól.

Nagyon sokat beszélgettünk ebben a hónapban a nehézségeinkről, a betegségekről, a mindennapi problémáinkról, félelmeinkről, és ami bánt. Nagyon mély érzelmeket éltünk át együtt, a sok beszélgetésen, tevékenységeken keresztül még szorosabb viszonyok alakultak közöttünk. Igazán hasznos volt minden pillanat. Büszke vagyok a gyermekekre, a meleg szívükre és az őszinteségükre.

A hóvirág szimbolizálja a tiszta lelküket.

Kapcsolódó galéria

Februári boldogságórák (3.a)

Pályázatok