Márciusi boldogságórák a 3.a-ban

Márciusi boldogságórák a 3.a-ban

A Boldogságórák márciusi témája: az apró örömök élvezete.

Illésné Kun Hajnalka tanítónő beszámolója:

Kutatások azt mutatják, hogy a jelen pillanat aktív, tudatos élvezete kapcsolatban áll a boldogsággal. Akik élvezni tudják az adott pillanatot, azoknak nagyobb az önbizalmuk, és elégedettebbek, mint mások. A legtöbben akkor értjük meg, mit jelent ez, amikor nagyon megbetegszünk, vagy ráébredünk saját mulandóságunkra. Sokszor akkor kezdünk el értékelni valamit,amikor már elveszítettük, mert a megszokottság nem engedi, hogy élvezzük azokat az apró dolgokat, amelyekről utólag kiderül, hogy azok az igazán nagy dolgok.

Az örömök megélése, az örömteli élet és az öröm a pozitív pszichológia  fontos fogalmai. A gyerekek számára is ismert és érthető ennek a boldogságfokozó ereje. Apró örömöt érzünk, amikor megállunk és megszagolunk egy rózsát ahelyett, hogy figyelmetlenül továbbmennénk. Vagy amikor csak úgy ok nélkül boldognak érezzük magunkat pusztán attól az érzéstől,hogy élünk és a környezettől, amiben éppen tartózkodunk. Ilyen örömök a hétköznapok kis örömforrásai, a jelenben levés, az "itt és most" megtapasztalása, figyelmünk tudatos irányítása a szépre, a jóra, az örömökre, a tudatos pozitív látásmód "beépítése" a cél.

Forrása kimeríthetetlenül gazdag lehet:

1. A tavasz első hónapját egy sétával kezdtük. Azt a feladatot adtam a gyerekeknek: Keress valami szépet! Mutatták a kék eget, a rügyező bokrokat, a hóvirágot, a megcsillanó templomtornyot, egy szív alakú követ, egy édes kiskutyát és sorolhatnám... Séta közben megbeszéltük, hogy rohanó világunkban mindezek mellett elrohanunk, észre sem vesszük a szépet, nem örülünk neki, nem csodálkozunk rá, nem mosolygunk... Megfosztjuk magunkat ezen apró örömöktől! Jólesett a lelkünknek ez a pár perces séta és mosolyogva mentünk vissza az iskolába.

2. A hónap során, amikor kedvünk szottyant, jóízűen nassoltunk a farsangról megmaradt sok finom rágcsiból. Ezek aztán örömteli percek voltak ám!

3. Szófelhő formájában gondolatokat gyűjtöttünk, ami az ÖRÖMről jut eszükbe. Jó sokáig sorolták a gondolataikat, mi is okozhat örömet. Jó volt hallani!

4. Nőnapra megleptek minket a gyerekek kis ajándékkal, s megtapasztalták, milyen jó is adni és másnak örömet okozni!

5. Nemzeti ünnepünkre (március 15.) napokig hangolódtunk verssel, rajzzal, énekkel, díszlettel. Közösen elsétáltunk a Petőfi szoborhoz és együtt az emlékmű lépcsőjén elszavalták csillogó szemmel a Nemzeti dalt.

6. Misi mókus kötelező olvasmányunkat lezártuk egy közös filmnézéssel és egy jó hangulatú versengéssel. Nagyon tetszett nekik.

7. A hónapunk legnagyobb projektje a Víz Projekt volt, ami rettenetesen sok élményt, boldog órát okozott a gyerekeknek a megszámlálhatatlan sok programmal.

8. Nagyon sok sikeres verseny volt ebben a hónapban, mely során jó helyezések születtek mind a sport, a versmondás, a matematika, stb... terén. Nagyon büszkék voltak egymásra, s izgultak is sokat egymásért.

9. Ültettünk is az osztályunkban növényeket, s várjuk lelkesen a kifejlődésüket, naponta lesik az ablakpárkányban a csodát!

10. Fogalmazásóra során sokat beszélgetünk a boldog élményekről, osztályunkban központi téma a KUTYA. Szinte minden családban van, akár több is. Ragyogó arccal mesélik a sok boldog percet, amit kis kedvenceik okoznak nekik.

Tartalmas hónapot tudunk magunk mögött. TUDATOSAN KERESSÜK A SZÉPET, A JÓT, A PICI ÖRÖMÖT, amiért érdemes élni, s szebbé teszik mindennapjainkat. Azt hiszem, ez a kedves osztály már elindult a  pozitív szemlélet tudatos alkalmazásának útján. Meglátják a jót és örülnek egymás örömének. Nagyon büszke vagyok rájuk, nekünk is sok boldog percet okoznak a gyerekek.

Kapcsolódó galéria

Boldogságórák a 3.a-ban

Pályázatok